Vaszilykó Péter, Author at F1VILÁG.HU - Oldal 3 a 185-ből

Author: Vaszilykó Péter

Verstappen: Most egy középcsapatra hasonlít a Red Bull

A Japán Nagydíjon 11. helyről rajtoló Max Verstappennek nem sikerült csodát tennie a problémákkal küszködő Red Bull-lal, az egyik Alpine-nal küzdve csak a nyolcadik helyen tudott célba érni. Mint fogalmazott, most nagyon nehéz számára élvezni a vezetést.

Russell: Egyetlen körön múlt, nyerhettem volna…

Frusztráltan értékelte a Japán Nagydíjat a Mercedes brit pilótája, George Russell, aki érzése szerint a második helyről rajtolva annak ellenére nyerhetett volna, hogy az indítást követően többen megelőzték őt.

Közleményben reagált az FIA Bearman balesetére

A Nemzetközi Automobil Szövetség azt követően szólalt meg, hogy a Japán Nagydíjon az idei motorszabályok miatt kialakult szituációban Oliver Bearman 50G-s ütközést szenvedett el.

Norris: Végre ismét az élen autózhattunk

A McLaren címvédője, Lando Norris számára üdítő érzés volt a Japán Nagydíj elején dobogós helyen autózni azt követően, hogy a szezon első két versenyén labdába sem tudott rúgni a Mercedes és a Ferrari ellen.

Elmúlt, majd visszatért a vibráció Alonso Aston Martinjában

Rejtélyes jelenségnek lett tanúja az Aston Martin csapata a Japán Nagydíj hétvégéjén. A pénteki szabadedzések során szinte teljesen megszűnt a pilóták egészségére is káros vibráció, szombatra viszont úgy tért vissza, mintha soha nem is szűnt volna meg.

Verstappen: Át kell gondolnom az életemet

Max Verstappen a Red Bull visszaesése és az F1 új szabályai miatt sem élvezi jelenleg a Forma-1-et, a Japán Nagydíj hétvégéjén pedig már arról beszélt, hogy át fogja gondolni a jövőjét.

Alonso: Ezekkel az autókkal Szuzuka sem kihívás

Továbbra sem nyerték el az idei autók Fernando Alonso tetszését, aki szerint a klasszikus vonalvezetésű Szuzukában sem nagy élmény a 2026-os F1-es gépekkel autózni. Gabriel Bortoleto nem ért vele egyet.

Antonelli: Nagyon boldog vagyok, folyamatosan fejlődök

Elégedetten értékelte a Japán Nagydíj időmérő edzését Andrea Kimi Antonelli, aki Kína után a felkelő Nap országában is rajtelsőséget szerzett a Mercedesszel. Ha a futamot megnyeri, akkor a világbajnoki összetett vezetését is átveheti.

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Verstappen: Most egy középcsapatra hasonlít a Red Bull
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján
Gasly nagyot álmodik: az Alpine a nyári szünet után már a McLarent és a Ferrarit szorongatná