Andrew Shovlin Archives - Oldal 5 a 15-ből - F1VILÁG.HU

Címke: Andrew Shovlin

Biztatóak a jelek a Mercedes 2024-es versenyautója kapcsán

Biztatóan halad a Mercedes 2024-es versenyautójának fejlesztése – erre utalt legutóbbi nyilatkozatában a német istálló mérnökigazgatója, Andrew Shovlin, kinek elmondása szerint az Austinban pályára vitt új fejlesztési padlólemeznek kulcsszerepe lesz a következő idény vonatkozásában is.

A Mercedes tanult Hamilton kizárásából

Számos tényező szerepet játszott abban, hogy Lewis Hamilton szabálytalan autóval versenyzett a múlt vasárnapi Amerikai Nagydíj, ami miatt végül ki is zárták őt a futamból.

A Mercedes attól tart, előnybe került a Ferrari

A Mercedes szerint jelentős előrelépést tudott tenni a Ferrari a gumikezelés és az aerodinamika terén az elmúlt időszakban, ennek köszönhető az, hogy a múlt hétvégi Japán Nagydíjon kis híján mindkét autójukkal az ezüstnyilak előtt tudtak végezni.

Hamilton a stratégiát kritizálta, pedig a Mercedes épp őt próbálta védeni

Miközben Lewis Hamilton szerint értelmetlen volt az a stratégia, amivel a Mercedes csapata próbálta hátul tartani Carlos Sainzot a vasárnapi Japán Nagydíjon, a német istálló mérnökigazgatója, Andrew Shovlin szerint taktikájuk célja kizárólag az volt, hogy megvédjék a hétszeres világbajnok pozícióját.

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Kísérletezni fog autójával Melbourne-ben a Mercedes
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat