csapatutasítás Archives - Oldal 7 a 8-ből - F1VILÁG.HU

Címke: csapatutasítás

Újabb terhelő bizonyíték a Ferrari ellen?

A Ferrari rádióforgalmának újabb részletei kerültek nyilvánosság elé, melyek még inkább azt a gyanút erősítik, hogy az olasz alakulat valóban tiltott csapatutasítást alkalmazott a Német

Kitűzték a Ferrari meghallgatásának időpontját

Az FIA hivatalosan is megerősítette, hogy a Ferrarinak szeptember 8-án, szerdán, néhány nappal hazai versenye, az Olasz Nagydíj előtt kell megjelennie a Motorsport Világtanács előtt,

Barrichello együtt érez Massával

Rubens Barrichello honfitársa, Felipe Massa mellé állt, és kijelentette, hogy egyetlen csapatnak sem szabadna arra köteleznie versenyzőjét, hogy adja át vezető pozícióját márkatársának, ahogy azt

Massa: Nem vagyok másodhegedűs

Felipe Massa kijelentette, hogy csapata nem minősítette vissza második számú versenyzővé, sőt biztosította afelől, hogy továbbra is harcolhat a győzelmekért, jóllehet a múlt héten át

Alonsót hidegen hagyja a csapata körüli botrány

Fernando Alonso elmondta, hogy túllépett a történteken, és már nem foglalkozik azzal, hogy mi is történt az elmúlt versenyen, ahol a Ferrari arra utasította csapattársát,

Schumacher beszélt Massával a balhé után

Michael Schumacher bevallotta, hogy váltott néhány szót egykori csapattársával, Felipe Massával a múlt hétvégi Német Nagydíjat követően, ahol a brazil pilótának, a Ferrari kérésére, át

A McLaren elbeszélget a Ferrarival a hétvégén

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh jelezte, hogy le fog ülni a Ferrari vezetésével, hogy elmondja személyes véleményét arról, amit az elmúlt hétvégi versenyen látott, ahol

Önbecsapás a csapatutasítás tiltása az F1-ben

A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn szerint a hétvégi Német Nagydíjon történtek után itt lenne az ideje újragondolni a csapatutasítás tiltására vonatkozó szabályokat, ugyanis mindig

Alonso jó érzésekkel gondol győzelmére

Fernando Alonso úgy tűnik, nem vesz, vagy nem akar tudomást venni a mindenki által teljesen nyilvánvaló csapatutasításról, és elmondása szerint jó érzésekkel gondol vissza legutóbbi

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Újabb terhelő bizonyíték a Ferrari ellen?
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen