DRS Archives - Oldal 4 a 12-ből - F1VILÁG.HU

Címke: DRS

Hosszabb lesz az egyik DRS-zóna Bahreinben

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) meghosszabbította a második DRS-zónát a Forma-1-es Bahreini Nagydíj helyszínén, harmadikat azonban nem iktatott be, ahogy tette azt Melbourne-ben.

Három DRS-zóna lesz az F1-es idénynyitón

Három DRS-zóna áll majd a versenyzők rendelkezésére a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj helyszínén, Melbourne-ben – jelentette be a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).

Whiting szerint a DRS hasznos a Forma-1-nek

Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting a DRS használatának védelmére kelt, ugyanis véleménye szerint a 2011-ben bevezetett előzést segítő rendszer nem tette túl egyszerűvé az előzéseket.

Alonso elveszítheti ötödik helyét

Fernando Alonso ötödik helye veszélybe kerülhet, miután a sportfelügyelők beidézték mind őt, mind csapatát, ugyanis felmerült a gyanú, hogy megszegte a DRS szabályokat.

A Mercedes is teszteli a passzív DRS-t

A Mercedes is pályára vitte passzív DRS rendszerének kísérleti példányát a Német Nagydíj első szabadedzésén, ahol Nico Rosberg tesztelte az új eszközt, melynek éles bevetését

Räikkönen autóján debütál a Lotus csodafegyvere

Élesben is bemutatkozik a Lotus passzív DRS rendszere a vasárnapi Brit Nagydíjon, miután Kimi Räikkönen azzal teljesítette a szombati időmérőt, ahol a kilencedik pozíciót szerezte

A Red Bull is tesztelte a passzív DRS-t

A Red Bull is beállt a sorba és a pénteki teszten bevetette passzív DRS rendszerét, jóllehet arról még nem döntött vélhetően, hogy azt élesben is

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Hosszabb lesz az egyik DRS-zóna Bahreinben
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján