Chilton az IndyCar-sorozatban folytatja idén
A Marussia Forma-1-es csapatának korábbi versenyzője, Max Chilton 2016-ban az IndyCar-sorozatban folytatja autóversenyzői pályafutását – a brit tehetség megállapodott a Chip Ganassi Racinggel.
A Marussia Forma-1-es csapatának korábbi versenyzője, Max Chilton 2016-ban az IndyCar-sorozatban folytatja autóversenyzői pályafutását – a brit tehetség megállapodott a Chip Ganassi Racinggel.
Ugyan továbbra is az IndyCar jelent prioritást számára, Marco Andretti nem tartja kizártnak, hogy egy napon kipróbálja majd magát a Forma-1-ben.
Belehalt az IndyCar-sorozat múlt vasárnapi, poconói versenyén szerzett súlyos sérüléseibe Justin Wilson, az Andretti Autosport versenyzője. A brit 2003-ban versenyzett az F1-ben a Minardi és
Súlyos balesetet szenvedett az IndyCar-sorozat poconói versenyén Justin Wilson.
Az amerikai IndyCar sorozatban köthet ki a Marussia Forma-1-es csapatának korábbi versenyzője, Max Chilton.
A korábbi Forma-1-es versenyző, Takuma Sato úgy véli, olyan sok felújításra volna szükség Long Beachen, hogy nem valószínű, hogy a száguldó cirkusz belátható időn belül
A Force India versenyzője, Paul di Resta elismerte, az sem kizárt, hogy 2014-ben már nem a Forma-1-ben, hanem az amerikai Indycar sorozatban láthatjuk őt viszont.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) is segít felkutatni Dan Wheldon múlt vasárnapi halálának okait – a 33 éves versenyző részese volt egy tömegbalesetnek Las Vegasban,



















