Japán Nagydíj Archives - Oldal 10 a 83-ből - F1VILÁG.HU

Címke: Japán Nagydíj

Ezért nem próbálkoztak elévágással Norrisék

Bár sokan úgy vélték, Lando Norris ideális helyzetben volt ahhoz, hogy megpróbálja az elévágást Max Verstappennel szemben a Japán Nagydíjon, a McLaren végül úgy döntött, nem alkalmazza ezt a stratégiát. Andrea Stella csapatfőnök a versenyt követően elmagyarázta, miért döntöttek így.

Verstappen: „Az utolsó öt körben már tudtam, hogy meglesz”

Magabiztos győzelmet aratott Max Verstappen a vasárnapi a Japán Nagydíjon, és bár a gumikopás komoly kihívást jelentett, sikerült a maximumot kihoznia a hétvégéből, amit még versenymérnöke mérnöke is „tökéletesnek” nevezett. De vajon a mostani siker mit jelent majd a következő versenyekre nézve?

Norris abroncsai túlhevültek Verstappen mögött

Lando Norris a Japán Nagydíj teljes versenytávján át üldözte az élen álló Max Verstappent, fogást azonban egyszer sem talált a négyszeres világbajnokon.

Az új aszfalt ölte meg az idei Japán Nagydíjat?

Nemcsak a nézők, hanem több pilóta szerint is rettentő unalmas volt a szuzukai Forma-1-es futam, amiben nagy szerepet játszhatott a részlegese újraaszfaltozott nyomvonal.

Helmut Marko: Verstappen hibátlan volt, Tsunoda jól teljesített

Pozitívan értékelte a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko a 2025-ös Japán Nagydíj eseményeit, különösen két pilótájuk teljesítményét: míg Max Verstappen újabb domináns győzelmet aratott, addig Yuki Tsunoda első bevetésén az RB21-es volánja mögött Marko szerint „jó munkát végzett”.

Horner elárulta, miért volt lassabb Verstappen kerékcseréje Szuzukában

A Japán Nagydíj egyik legérdekesebb pillanata a bokszutcában zajlott, amikor Max Verstappen és Lando Norris kerékcseréje után hajszálnyi különbséggel hajtott vissza a pályára. A két pilóta szinte egyszerre kapta meg a zöld jelzést, és csak hajszálakon múlt, hogy nem történt ütközés a szűk bokszutcai kijáratnál.

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Ezért nem próbálkoztak elévágással Norrisék
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja