
Erős és önkifejező motorokat szeretne az F1 2025-től
2025-ben érkeznek az új erőforrások a Forma-1-be – többek között erről is megállapodtak az F1 Bizottságának csütörtöki ülésén, illetve felsorolták az újgenerációs motorok legfőbb célkitűzéseit is.

2025-ben érkeznek az új erőforrások a Forma-1-be – többek között erről is megállapodtak az F1 Bizottságának csütörtöki ülésén, illetve felsorolták az újgenerációs motorok legfőbb célkitűzéseit is.
A Stratégiai Munkacsoport hétfői ülésén ismét megvitatta az egy évvel korábbi erőforrások használatának lehetőségét, jóllehet az idei évben szigorítottak a szabályokon.
Sebastian Vettel elmondta, hogy az új motorbeállítás, amit az FIA által megszigorított szabály miatt kellett bevezetniük, semmilyen különbséget nem eredményezett, és ha nem tudná, nem
Jóváhagyta a 2013-as idényre tervezett új motorformula bevezetését a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa pénteken délután.
A Renault csapatfőnöke, Eric Boullier úgy véli, a 2013-ban életbe lépő új motorformula megalkotásakor kizárólag a Forma-1 érdekeit kell nézniük, és minden csapat álláspontját figyelembe























