Sanghaj Archives - Oldal 3 a 7-ből - F1VILÁG.HU

Címke: Sanghaj

Képgaléria – Kínai Nagydíj 2019 – Csütörtök

Kínában vendégszerepel ezen a hétvégén a Forma-1 mezőnye. A versenyzők csütörtökön már kint voltak a sanghaji versenypályán, pénteken pedig megtartják az első edzéseket is. Mutatjuk az első fotókat Kínából!

Nem tud körözni az F1-es mezőny Kínában

Nem indul túl jól a Forma-1-es Kínai Nagydíj Sanghajban, az első, csonka nyitóedzés után ugyanis a második gyakorláson sem tudnak körözni a versenyzők.

Nem biztos, hogy Kína akarja a Forma-1-et

A Forma-1-es Kínai Nagydíj szervezői azt mondják, gyökeres változásokra van szükség a sportágon belül ahhoz, hogy a sanghaji verseny szerződését meghosszabbítsák.

A Red Bullok a Mercedesek közt, Hamiltoné a pole

Kínában az időmérő edzést is esőben rendezték, de a mercedeses Hamiltont ez sem hátráltatta, megszerezte idei harmadik pole pozícióját. Mellőle Ricciardo rajtol, Rosberget Vettel is

Hamilton megszerezte első mercedeses pole-ját

Nem volt véletlen a szabadedzéseken mutatott jó forma, hiszen Lewis Hamilton az időmérőn is mindenkinél gyorsabb volt Kínában. Mellőle Räikkönen rajtol majd vasárnap, Alonso harmadik

Röviden: Egy előzési zóna lesz Sanghajban

Csupán egy DRS-zóna áll majd a versenyzők rendelkezésére a hétvégi Kínai Nagydíjon – ahogy az elmúlt évben, úgy idén is a sanghaji pálya hosszú egyenesében

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Képgaléria – Kínai Nagydíj 2019 – Csütörtök
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján