
Eredményes volt a 18 colos abroncsok tesztje
Sikeresen teljesítette a 18 colos abroncsok első hivatalos tesztjét a Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli.

Sikeresen teljesítette a 18 colos abroncsok első hivatalos tesztjét a Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli.

Szergej Szirotkin és a Renault segítségével ma először teszteli a Forma-1-be néhány év múlva megérkező 18 colos abroncsokat a Pirelli.

Szergej Szirotkin lett a McLaren Forma-1-es csapatának tartalékversenyzője a 2019-es szezon hátralévő részére – jelentette be a brit istálló pénteken.

Szergej Szirotkin lesz a Renault Forma-1-es csapatának tartalékversenyzője 2019-ben – jelentette be a francia istálló.

A Williams idei gyenge formája vezetett odáig, hogy Szergej Szirotkin 2019-ben nem lesz az istálló versenyzője – ezt mondja az orosz versenyző támogatója, az SMP Racing, mely úgy döntött, nem folytatja együttműködését a csapattal.

Akár már a héten bejelentheti Robert Kubica szerződtetését a Williams Forma-1-es csapata.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Forma-1-es versenyigazgatója, Charlie Whiting magyarázatot adott arra, Lewis Hamilton ellen miért nem indult vizsgálat egy időmérős incidens miatt Brazíliában.

Az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton azt mondja, nem ő, hanem Szergej Szirotkin hibázott a Forma-1-es Brazil Nagydíj időmérő edzésén, és végül emiatt alakult ki veszélyes szituáció.

Teljesen másképp tervezi 2019-es versenyautóját a Williams Forma-1-es csapata azok után, hogy idén komoly problémái akadtak idei modelljével – mondja Szergej Szirotkin.

A Williams mindkét autója a bokszutcából vág neki a Forma-1-es Brit Nagydíjnak – erősítette meg az istálló vasárnap délelőtt.























