Visszatérnek a szuperlágy gumik a hajrában
A Bridgestone kedden bejelentette, hogy milyen keverékeket szállít a csapatoknak a szezon utolsó négy versenyére.
A Bridgestone kedden bejelentette, hogy milyen keverékeket szállít a csapatoknak a szezon utolsó négy versenyére.
A Bridgestone Motorsport gumifejlesztési igazgatója, Hirohide Hamashima aggodalmának adott hangot, ugyanis attól tart, hogy a pilóták kifogyhatnak az intermediate gumikból, ha változó időjárási körülmények között
Sam Michael, a Williams istálló technikai igazgatója szerint a Bridgestone gumistratégiája megfűszerezheti a hétvégi Német Nagydíjat.
A Bridgestone Motorsport fejlesztési vezetője, Hirohide Hamashima elárulta, hogy komoly feladat előtt állnak, ugyanis a brit pálya új vonalvezetése az eddiginél is nagyobb terhelést jelent
Azt követően, hogy a Kanadai Nagydíj után kijelentette, hogy az eddiginél is merészebb lesz a gumiválasztással a jövőben, a Bridgestone hétfőn megerősítette, hogy a szuperlágy
Azt követően, hogy Kanadában a gumik játszották a főszerepet, a Bridgestone úgy gondolja, hogy nem lesz olyan drámai a gumihelyzet a jövő hétvégi futamnak helyet
A Bridgestone jelezte, hogy a szezon hátralévő részében még merészebben választja ki az abroncsokat az egyes futamokra, miután a gumistratégia egy igen izgalmas és látványos
A Bridgestone Motorsport fejlesztési vezetője, Hirohide Hamashima úgy gondolja, hogy a csapatoknak minimum kétszer kell kiállniuk a boxba új gumikért a Kanadai Nagydíjon, miután a
A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali elárulta, hogy két opció maradt számukra, mégpedig a Pirelli és a Michelin, ám még néhány napnak biztosan el kell telnie
A Bridgestone F1 vezetői készen állnak arra, hogy meggyőzzék a japán cégóriás igazgatótanácsát arról, hogy gondolják át korábbi döntésüket, és a csapatok kérésének eleget téve



















