
Jöhetnek a hétközi F1-es versenyek?
A Holland Nagydíj promótere, a korábbi Forma-1-es versenyző Jan Lammers szerint a száguldó cirkusz vezetőségének a hétközi futamok megrendezését is meg kellene fontolnia.

A Holland Nagydíj promótere, a korábbi Forma-1-es versenyző Jan Lammers szerint a száguldó cirkusz vezetőségének a hétközi futamok megrendezését is meg kellene fontolnia.

Alaposan fontolóra veszik a zárt kapus versenyek megrendezését a Forma-1-ben – minderről a királykategória csapatai hétfőn egyeztettek is a sportág vezetőivel, és szó volt természetesen a költségvetési plafonról is.

Akár négy F1-es csapat túlélése is veszélybe kerülhet a koronavírus miatti krízisben – figyelmeztet Zak Brown, a McLaren ügyvezetője. Több istállónál is költségcsökkentő intézkedéseket vezettek be. Az F1-híradóban emellett szó lesz arról is, Charles Leclerc hogyan folytatja a fizikai felkészülést otthonában.

Ahogy a mindennapi élet valamennyi területén, úgy a Forma-1-ben is rendkívül komoly problémákat okoz a koronavírus-járvány. Mindezidáig 8 versenyt kellett halasztani vagy törölni, és továbbra sem tudni, mikor rajtolhat el a száguldó cirkusz 2020-as szezonja.

Hétfőn folytatják az egyeztetéseket a krízishelyzet kezeléséről a Forma-1 csapatai. Az F1Világ pénteki híradójában emellett szó lesz arról is, az Alfa Romeo csapafőnöke szerint nem szerepel a lehetőségek között az, hogy idén nem állnak rajthoz. Silverstone akár több versenyt is hajlandó lenne megtartani.

Akár a motorfejlesztéseket is befagyaszthatják a Forma-1-ben, ha a koronavírus-járvány miatti krízis közepette további vészmegoldásokra lesz szükség.

Bernie Ecclestone szerint a koronavírus miatti krízis komoly gondot okozhat a Forma-1 számára. A McLarennél már fizetéscsökkentésbe kezdtek. Erről lesz szó az F1Világ csütörtöki híradójában, és beszámolunk arról is, a Red Bull továbbra is válaszokat követel az FIA és a Ferrari titkos megállapodása kapcsán.

Bizarr ötletéről nyilatkozott nemrég a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko. Eközben Sebastian Vettel a felelősségteljes viselkedésre hívta fel a figyelmet. Erről, illetve Toto Wolff jövőjéről is szó lesz az F1-híradó mai adásában, és szóba kerül az is, hogy akár jövő januárig is elhúzódhat a 2020-as F1-es idény!

A korábbi F1-es csapatfőnök, Flavio Briatore már 2018-ban Charles Leclercnek adott volna lehetőséget Kimi Räikkönen helyén. Az F1Világ híradóban a McLaren melbourne-i visszalépéséről, és a Kanadai Nagydíjról is szó lesz!

Nyílt levelet intézett a világ felé a Forma-1 elnök-vezérigazgatója, Chase Carey, melyben leszögezte, amilyen hamar csak tudnak, visszatérnek majd a versenypályára.























