De la Rosa nem aggódik a KERS biztonsága miatt
A Versenyzők Érdekvédelmi Szervezetének (GPDA) elnöke, Pedro de la Rosa nem tulajdonít különösebb jelentőséget azon feltételezéseknek, melyek szerint akár komoly problémát is okozhat a hibrid
A Versenyzők Érdekvédelmi Szervezetének (GPDA) elnöke, Pedro de la Rosa nem tulajdonít különösebb jelentőséget azon feltételezéseknek, melyek szerint akár komoly problémát is okozhat a hibrid
A McLaren tesztpilótája, Pedro de la Rosa még nem mondott le arról, hogy teljes állású versenyzőként visszatérjen a Forma-1-be, azonban hozzátette, készen áll továbbra is
A McLaren tesztpilótája, Pedro de la Rosa szerint a jövő évben bevezetésre kerülő új szabályok ugyan megkönnyítik majd az előzéseket a versenyeken, nem hoznak drasztikus
Ahogy azt már vasárnap „megjósoltuk”, a McLaren tesztpilótája, Pedro de la Rosa kedden és szerdán a még Ferrari motorokkal futó, ám a jövő évben a
A McLaren tesztpilótája, Pedro de la Rosa elmondta, csapata egy pillanatig sem lazíthat, ha nem akarja, hogy megismétlődjön a tavalyi eset, mikor az utolsó versenyen
A McLaren Mercedes spanyol tesztpilótáját, Pedro de la Rosát választották meg a Versenyzők Érdekvédelmi Szervezetének (GPDA) élére.
A McLaren tesztversenyzője, Pedro de la Rosa szerint a Fernando Alonso és márkatársa, Lewis Hamilton között kialakult rivalizálás segíthet a brit alakulatnak megszerezni a bajnoki



















