Heteken belül eldőlhet Schumacher jövője
Michael Schumacher jövője a Forma-1-ben hat héten belül eldőlhet, ugyanis csapata, a Mercedes már nagyon erősen azon gondolkodik, hogy milyen felállással vágjon neki a következő
Michael Schumacher jövője a Forma-1-ben hat héten belül eldőlhet, ugyanis csapata, a Mercedes már nagyon erősen azon gondolkodik, hogy milyen felállással vágjon neki a következő
A Red Bull vezetése jelezte, hogy egyelőre nem kezdte meg a tárgyalásokat Mark Webber év végén lejáró szerződése esetleges meghosszabbításáról, jóllehet a monacói futamgyőztes egyesek
Bár eddig nem szólaltak meg az érintett felek, a Williams egyik részvényese, Toto Wolff a német médiának megerősítette, hogy valóban komoly tárgyalásokat folytatnak Kimi Raikkönennel.
Jenson Button megtartása életbevágó volt a McLaren számára, árulta el a csapat technikai igazgatójaként tevékenykedő Paddy Lowe.
Vitaly Petrov egy cseppet sem aggóik jövője miatt a Renault-nál, jóllehet egyes hírek szerint csapata készen áll lecserélni őt a 2012-es szezonban.
Mark Webber úgy kezdte már meg a négyhetes nyári szünetet, hogy tudta: jövőre is a Red Bull Racing versenyzője lesz, ugyanis elárulta, hogy a Magyar
Timo Glock egészen a 2014-es szezon végéig a Virgin Racing istállónál marad, miután a német versenyző aláírta hosszútávra szóló szerződését munkaadójával.
Annak ellenére, hogy a hét elején olyan hírek láttak napvilágot, melyek szerint a McLaren már javában tárgyal versenyzője szerződésének meghosszabbításáról, Jenson Button az újságíróknak jelezte,
Bár sokan úgy gondolják, hogy jelenleg semmi más nem foglalkoztatja, mint az, hogy még legalább egy évig jelenlegi munkaadójánál maradhasson, Mark Webber kijelentette, hogy egyelőre
Mark Webber szerint igen valószínűtlen, hogy máshol folytatja pályafutását a következő idényben, jóllehet az elmúlt hetekben egyre többen beszélnek arról, hogy vagy befejezi karrierjét, vagy



















