Virgin Archives - Oldal 4 a 4-ből - F1VILÁG.HU

Címke: Virgin

D’Ambrosio csatlakozott a Virgin Racinghez

A Virgin Racing bejelentette, hogy szerződést kötött Jerome D’Ambrosióval, aki a következő négy versenyhétvégén pályára gördülhet a pénteki első szabadedzésen.

A Virgin készen áll megtartani versenyzőit

A Virgin Racing csapatvezetője, John Booth elárulta, hogy terveik szerint változatlan versenyzői felállással vágnak neki a jövő évnek, jóllehet az elmúlt időben többször is kapcsolatba

Haryanto tesztlehetőséget kap a Virgintől

A Virgin Racing ígéretet tett arra, hogy az a versenyző, aki előkelőbb helyen végez a GP3-as bajnokságban a Manor Racing színeiben, még az év vége

Glock hosszú távra tervez a Virgin Racinggel

Bár korábban felreppent a hír, miszerint készen áll elhagyni csapatát, Timo Glock a hét elején megerősítette, hogy az eddigi nehézségek ellenére is hosszú távra tervez

Soucek békésen hagyta el a Virgint

A Forma-2 tavalyi világbajnoka, Andy Soucek megerősítette, hogy elhagyta a Virgin Racing istállót, ahol egészen idáig a teszt-, és tartalékversenyzői feladatokat látta el.

A Virgin elveszítheti tesztpilótáját

Spanyol lapértesülések szerint a Forma-2 tavalyi világbajnoka, Andy Soucek készen áll felbontani szerződését a Virgin Racing istállóval, ahol az idei évben eddig a teszt-, és

Glock nem ragaszkodik a Virginhez

Timo Glock bevallotta, hogy készen áll elhagyni jelenlegi csapatát, a Virgin Racinget, ha egy jobb helyet talál a következő idényre, jóllehet cáfolta azokat a híreszteléseket,

A Virgin elkészült második átépített autójával

A Virgin Racing technikai igazgatója, Nick Wirth megerősítette, hogy a jövő hétvégi Török Nagydíjon már két átalakított autót küldenek pályára, miután az elmúlt két versenyen

Rajtbüntetést kapnak a Virgin versenyzői

Timo Glock és Lucas di Grassi egy-egy öt helyes rajtbüntetést kapott, ugyanis a Virgin Racing nem értesítette időben az FIA-t, hogy milyen váltóáttételeket használ a

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
D’Ambrosio csatlakozott a Virgin Racinghez
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen