fejlesztések Archives - Oldal 3 a 8-ből - F1VILÁG.HU

Címke: fejlesztések

A Mercedes nem áll le idei autója fejlesztésével

A Mercedes tovább folytatja a Lotus-féle dupla DRS tesztelését a hétvégi Koreai Nagydíjon, ahol a pénteki szabadedzéseken fog kísérletezni az egyenesekben nagyobb végsebességet lehetővé tévő

Alonso figyelmeztette a Ferrarit

Bár a harmadik helyen végzett Szingapúrban, Fernando Alonso figyelmeztette a Ferrarit, hogy egy jóval erősebb autóra lesz szüksége a két hét múlva megrendezésre kerülő Japán

A HRT csak a felét mutatta meg annak, amit tud

A HRT vezére, Luis Perez-Sala úgy gondolja, hogy csapata idei versenygépe, az F112-es még nagyon sokat javulhat a szezon második felében, hiszen jelenleg csak felét

A Force India leállítja idei autója fejlesztését

A Force India elárulta, hogy készen áll minden erőforrását átcsoportosítani 2013-as versenygépe fejlesztésére, miután nem úgy sikerült számára az idei szezon első fele, ahogy arra

A Ferrari speciális fejlesztésekkel támad

A Ferrari sokat tanult az elmúlt időszakban, és rendezni tudta sorait a fejlesztési területen, így magabiztosan kezdheti meg a nyári szünetet a Forma-1-ben, véli a

Új elemekkel kísérletezik a Williams

A Williams istálló technikai igazgatója, Sam Michael elárulta, hogy többek között egy új első szárnyat, és egy módosított diffúzort fognak kipróbálni a hétvégén Kanadában.

A Ferrari elnöke azonnali javulást követel

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo kerek perec kijelentette, hogy azonnali javulást követel csapatától, miután az olasz gárda egyelőre messze alulmúlja a várakozásokat.

Mérnökeitől várja a csodát a Renault

A Renault csapatfőnöke, Eric Boullier úgy gondolja, hogy kiváló szakembereik még kiválóbb ötletei és elképzelései segíthetnek csapatának abban, hogy felvehessék a versenyt a náluknál jóval

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
A Manor csak jövőre mutatja be új versenygépét
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Hadjar: „Még mindig meg kell csípnem magam” – furcsa érzés a Red Bullnál Verstappen mellett
Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar