
Russell nem teljesen elégedett az új Mercedesszel
George Russell szerint semmi jelentősége nincs annak, hogy a Mercedes az élen zárta a Forma-1-es csapatok barcelonai tesztjét.

George Russell szerint semmi jelentősége nincs annak, hogy a Mercedes az élen zárta a Forma-1-es csapatok barcelonai tesztjét.

94 kört tett meg a barcelonai teszt zárónapján a Mercedes hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton – a brit versenyző ugyanakkor azt mondja, nem ment simán a munka az elmúlt három nap során.

Rendkívül elégedetten zárta a Forma-1-es csapatok barcelonai tesztjét a Ferrari csapata. Az olasz istálló több mint 2000 km-t tett meg 2022-es versenyautójával, többet, mint bármely más istálló. Az olasz istálló intenzív csatára számít idén.

Lewis Hamilton elsőségével ért véget a Forma-1-es csapatok idei első, barcelonai tesztje. A száguldó cirkusz mezőnye délután a mesterségesen feláztatott pályán az esőgumikat is kipróbálhatta.

A viszonylag problémamentes első két tesztnap után péntek délelőtt a megszakításoké volt a főszerep. A Fernando Alonso alatt elfüstölő Alpine már vissza sem tér, George Russell a leglágyabb gumival ugrott az élre.

Pierre Gasly folytatta a munkát csütörtökön az AlphaTauri Forma-1-es csapatának versenyautójával. A francia pilóta nem tétlenkedett, 687 km-t tett meg az AT03-as versenyautóval.

Utolsó tesztnapjukat töltik pénteken, Barcelonában a Forma-1 csapatai. A királykategória mezőnye idén hat napot tölthet el teszteléssel, ebből hármat tartanak a katalán fővárosban.

A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton nem tartja kizártnak, hogy a Ferrari csapata több hónapnyi előnyben van velük szemben.

Reagált az orosz-ukrán háborúra a Haas Forma-1-es csapata, az amerikai tulajdonú istálló így a barcelonai teszt utolsó napján orosz főszponzorának logói nélkül gurul majd pályára.

Egy váltóhiba miatt fél napot veszített a barcelonai teszteken a Red Bull Forma-1-es csapata, az energiaital-gyárosok azonban nem tartanak attól, hogy ennek hosszú távon negatív következményei lesznek.























