McLaren-Mercedes Archives - Oldal 5 a 164-ből - F1VILÁG.HU

Címke: McLaren-Mercedes

Következetességre törekszik a McLaren ásza

A következetességen javítana a bajnokság hátralévő hét versenyén Lewis Hamilton, a McLaren Forma-1-es csapatának versenyzője, elmondása szerint ugyanis ez szükséges ahhoz, hogy az élen zárja

Hamiltont nem befolyásolják a valótlan pletykák

Nem tulajdonít komoly jelentőséget a jövőjével kapcsolatos híreszteléseknek Lewis Hamilton, a McLaren világbajnok versenyzője. A brit kijelentette, kizárólag arra összpontosít, hogy megnyerje a világbajnoki címet.

Nagy az optimizmus a McLarennél

A McLaren csapatánál bíznak abban, a bajnokság második felében folytatni tudják a jó szereplést, mely az elmúlt időszakban két különböző pályán is győzelemre segítette őket.

Hamilton maga mögött hagyta a spái hétvégét

Folytatni akarja remeklését a hétvégi Olasz Nagydíjon a McLaren Forma-1-es alakulata – Lewis Hamilton első monzai győzelmére hajt, és Jenson Button is reméli, esélye lesz

Elnézi Hamilton bakiját a McLaren

Nem lesznek további következményei annak, hogy a McLaren versenyzője, Lewis Hamilton titkos adatokat osztott meg a nagyvilággal egy közösségi oldalon – árulta el Martin Whitmarsh

Button: Ez a pole felér egy futamgyőzelemmel

Szinte hihetetlen, de Jenson Button legutóbb a 2009-es Monacói Nagydíjon rajtolhatott az első helyről, még a Brawn GP autójával. A Belgiumban magabiztosan megszerzett pole pozíció

Button szerint Hamilton a McLarennél marad

Jenson Button, a McLaren világbajnok versenyzője szerint 2013-ban is Lewis Hamilton lesz a csapattársa a wokingi alakulatnál, noha a brit versenyző még nem egyezett meg

A McLaren minden követ megmozgat a vb-címért

A McLaren szezon második felében nyújtott teljesítménye nagyban függhet majd attól, hogy sikerül-e kihozni a maximumot az istálló rendelkezésére álló csomagból – véli a csapatfőnök,

A McLaren nem kételkedik Hamilton maradásában

Annak ellenére, hogy még nem egyeztek meg a szerződés meghosszabbításáról, a McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh úgy véli, Lewis Hamilton 2013-ban is a csapat színeiben áll

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!