
Mercedes: Lesz dolgunk, mielőtt Budapestre megyünk
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elmondta, nincs magyarázatuk arra, miért voltak a Német Nagydíj hétvégéjén lassabbak, mint a Ferrari.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elmondta, nincs magyarázatuk arra, miért voltak a Német Nagydíj hétvégéjén lassabbak, mint a Ferrari.

A szombati időmérő edzésen elmaradt a várt összecsapás a Mercedes és a Ferrari között, ám Max Verstappen már a verseny rajtjánál jócskán megnehezítheti Lewis Hamilton dolgát. És akkor az időjárásról még nem is beszéltünk!

Carlos Sainz elégedett volt a mai kvalifikáció után, hiszen bejutott a Q3-ba, és az elmúlt versenyhétvégékhez képest ezúttal semmilyen nehézség vagy büntetés nem hátráltatta.

Tegnap a második szabadedzésen még autót tört, szombaton azonban nem engedett becsúszni egy hibát sem és a 4. helyet megszerezve eddigi legjobb rajthelyéről várhatja a folytatást a Red Bull pilótája, Pierre Gasly.

Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője úgy érzi, határozottan esélyük lett volna a pole pozícióra a Német Nagydíj időmérő edzésén.

Kimi Raikönen eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta az Alfa Romeóval, hiszen a nagycsapatok mögött végzett, ő használta ki legjobban a Ferrarik betlijét. Antonio Giovinazzi viszont minimális lemaradással, de a Q2-ben elvérzett.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke sajnálja, ami a Ferrarival történt az F1-es Német Nagydíj időmérő edzésén – a szakember reméli, magára talál az olasz alakulat.

A hűvösebb időjárás ellenére a Ferrari volt a leggyorsabb a Forma-1-es Német Nagydíj utolsó szabadedzésén is. A legjobb időt Charles Leclerc autózta, megelőzve Max Verstappent és Sebastian Vettelt. Lewis Hamilton csak a 6. helyen zárt.

Egészen furcsa élményben volt része pénteken, Hockenheimben a Forma-1-es mezőny nagy részének.

A Ferrarik voltak a leggyorsabb a Forma-1-es Német Nagydíj pénteki nyitónapján, a szombatra megváltozó időjárási körülmények azonban módosíthatnak az erőviszonyokon.























