Jonathan Neale Archives - F1VILÁG.HU

Címke: Jonathan Neale

McLaren: Mindent megteszünk, hogy Alonso maradjon

A McLaren Forma-1-es csapata minden követ megmozgat azért, hogy a 2017-es szezont követően megtartsa a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót – nyilatkozta az istálló ügyvezetője, Jonathan

Csalódna a McLaren, ha nem lenne a top 3-ban

A McLaren Forma-1-es csapatánál csalódottak lennének, ha a 2017-es évadban nem végeznének a legjobb háromban – ezt mondta Jonathan Neale, a wokingi gárda ügyvezetője.

A Volkswagentől érkezik a McLaren új ügyvezetője

Joss Capito, a Volkswagen Motorsport korábbi motorsport-igazgatója veszi át Jonathan Neale helyét a McLaren ügyvezetői pozíciójában – jelentette be a wokingi gárda csütörtökön.

A McLaren nem aggódik a következő idény miatt

Bár a McLaren alakulata 2015-től vár jelentős teljesítménybeli fejlődést, a gárda ügyvezető-igazgatója, Jonathan Neale elárulta, mindent megtesznek azért, hogy már jövőre is a világbajnoki címért

Nem fél változtatni versenyzőpárosán a McLaren

Sem Jenson Buttonnak, sem Sergio Péreznek nincs érvényes szerződése a Forma-1 2014-es idényére, a McLarennél pedig azt mondják, a versenyzőkkel kapcsolatos folytonosság nem élvez prioritást

A McLaren szerint dűlőre kell jutni a Pirellivel

Komoly kockázatot vállalna a Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azzal, ha nem hosszabbítaná meg kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli szerződését – állítja a

A McLaren idén már nem számít győzelemre

A McLaren Mercedes Forma-1-es csapatának ügyvezető igazgatója, Jonathan Neale szerint nem sok esély van arra, hogy problémás versenyautójuk, az MP4-28-as modell győzelemhez segítheti az alakulatot

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
McLaren: Mindent megteszünk, hogy Alonso maradjon
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Hadjar: „Még mindig meg kell csípnem magam” – furcsa érzés a Red Bullnál Verstappen mellett
Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar