Daniil Kvyat Archives - Oldal 4 a 20-ből - F1VILÁG.HU

Címke: Daniil Kvyat

Kvyat készen áll arra, hogy visszatérjen a Red Bullhoz

A Toro Rosso Forma-1-es csapatát irányító Franz Tost szerint Daniil Kvyat készen áll arra, hogy visszatérjen a Red Bull Racinghez – ugyanakkor reméli, Pierre Gaslynak adnak még időt az energiaital-gyárosok.

Álomszerű eredmény a Toro Rossónak: Kvyat dobogón!

Pályafutása egyik legsikeresebb versenyén van túl a Toro Rosso csapata. A tegnapi, nem éppen jól sikerült kvalifikáció után, kihasználták az eső keltette káoszt. Daniil Kvyat a zavarosban halászva dobogóra állhatott, míg Alexander Albon is stabil pontszerző helyen ért célba.

Szokatlan hiba: Albont nem merte a bokszba hívni a Toro Rosso

Alexander Albon szombaton bejutott a Q3-ba és az előkelő 9. helyről vághatott neki félig hazai versenyének. Sokáig nagyon jól állt, azonban furcsa technikai hiba ütötte fel a fejét, ami tönkretette a csapat stratégiáját és a thai pilóta versenyét.

Toro Rosso: Nehézségek és bizakodás

A Brit Nagydíj pénteki napján uralkodó trükkös körülmények nem könnyítették meg a Toro Rosso pilótáinak a dolgát sem. Ennek ellenére bizakodóak a folytatást illetően.

Toro Rosso: A vert mezőnybe süllyedve

Finoman szólva sem így képzelték el a Toro Rossonál a mai versenyt. A versenyzők hátulról is indultak és nem is sikerült előre mozdulniuk. Alexander Albon a tizenötödik, míg Daniil Kvyat a tizenhetedik helyen zárt. A Honda technikai igazgatója viszont nagyon büszkén nyilatkozott.

Kemény versenyen vannak túl a kisbikák

Pontszerzési reményekkel vágott neki a Toro Rosso a francia versenynek, ám végül nulla ponttal zártak. Alexander Albon az első körben esett hátra, Daniil Kvyat pedig nem tudott a rajtrács végéről kellően előre törni.

Toro Rosso: Vegyes érzések és bizakodás

Kissé felemásan sikerült a francia időmérő a Toro Rosso számára. Alex Albon többre számított, míg Daniil Kvyat a büntetése miatt inkább már a futamra hangolt.

Ricciardo: Hülye hiba volt

Daniel Ricciardo, a Red Bull versenyzője sajnálja az Azeri Nagydíjon okozott balesetet, amelynek következményeképp ő és Daniil Kvyat is kiesett.

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Kvyat készen áll arra, hogy visszatérjen a Red Bullhoz
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján