
2025-ig biztosan lesz F1-es verseny Zandvoortban
2025-ig biztosan lesz Forma-1-es verseny Zandvoortban, a száguldó cirkusz vezetősége ugyanis nemrég meghosszabbította a Holland Nagydíj szerződését.

2025-ig biztosan lesz Forma-1-es verseny Zandvoortban, a száguldó cirkusz vezetősége ugyanis nemrég meghosszabbította a Holland Nagydíj szerződését.

Charles Leclerc jelentősen javított a hétvégi legjobb időn a Holland Nagydíj harmadik szabadedzésén, az őt közelről követő Geroge Russell és Max Verstappen pedig a három csapat közötti szoros csatát is előrevetítheti az időmérőre.

Érzelmes befutót hozott a Forma-3 első zandvoorti versenye, amelyen először állt dobogóra Juan Manuel Correa azóta, hogy súlyos lábsérüléssel vészelte át a 2019-es belgiumi hétvégén történt, Anthoine Hubert életét követelő F2-es balesetet.

A hétvégi Holland Nagydíjon felülvizsgálja majd a DRS használatának lehetőségét a zandvoorti pálya döntött kanyarjában a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).

Komoly veszélybe került a Forma-1-es Holland Nagydíj megrendezése azok után, hogy Hollandia hétfőn szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány miatt.

Biztosan nem rendeznek Holland Nagydíjat a 2020-as Forma-1-es szezonban – jelentették be a szervezők, akik már a jövő évi versenyre készülnek.

Ezen a hétvégén rendeznék a Forma-1-es Holland Nagydíjat, a koronavírus-járvány miatt azonban sajnos ezt a versenyt is halasztani kellett. Azt egyelőre nem tudni, hogy a mezőny mikor látogat el Zandvoortba idén – már ha egyáltalán ellátogat –, a Red Bull azonban gondoskodott arról, hogy egy lenyűgöző videó révén megismerkedjünk Hollandiával!

A Forma-1-es Holland Nagydíj főszervezője, Jan Lammers nem zárja ki annak lehetőségét, hogy megtartják az idei versenyt Zandvoortban, ám leszögezte, ehhez az kell, hogy a száguldó cirkusz tulajdonosa financiális támogatást nyújtson.

A Forma-1-es Holland Nagydíj főszervezője, Jan Lammers egyre kevesebb esélyt lát arra, hogy a száguldó cirkusz mezőnye 2020-ban el tud látogatni Zandvoortba.

A Forma-1-es Holland Nagydíj szervezői sem tudják, mikor tarthatják meg versenyüket a 2020-as évadban – a versenyt május első hétvégéjén rendezték volna, a koronavírus-járvány miatt azonban teljesen bizonytalanná vált a királykategória versenynaptára.























