Zima Szabolcs, Author at F1VILÁG.HU - Oldal 2 a 4-ből

Author: Zima Szabolcs

Lemond 18 pontról az Aston Martin, visszavonják a fellebbezésüket

A Magyar Nagydíjon elért fantasztikus második hely után rögtön megérkezett a feketeleves a brit istálló számára, hiszen a dobogót szerző Sebastian Vettelt kizárták az autó szabálytalansága miatt. A Mercedesnek tettek most gesztust?

Újabb szupertehetség készülődik a Red Bullnál

Nem lát alternatívát Franz Tost csapatfőnök arra, hogy az AlphaTauri az ideitől eltérő felállásban kezdje meg a 2022-es szezont. Kérdés, hogy a döntés kizárólag rajta múlik-e, különösen úgy, hogy egy újabb sztárpalánta toporog az ajtó előtt.

Akár mindkét pilótáját lecserélheti jövőre az Aston Martin

A Hungaroringen elért szenzációs második helye, majd megdöbbentő kizárása elterelte a figyelmet Sebastian Vettelről azzal kapcsolatban, hogy a négyszeres német világbajnoknak még nincs is érvényes szerződése 2022-re. Lance Stroll pedig meglepetés-igazolás lehet egy csúcscsapatnál.

Alonso: Hamilton úgy jött, mint a cunami!

A régi idők nagy csatáit idézte, ahogy Alonso bő 10 körön keresztül maga mögött tudta tartani – egy nyilvánvalóan gyengébb autóval – Hamilton Mercedesét a Magyar Nagydíjon. A spanyol most visszaemlékezett arra, hogy nem ez volt az első párbajuk.

Räikkönenék bajban: hogy előzi vissza az Alfa Romeo a Williamst?

Szenzációs eredményt ért el a Williams a Magyar Nagydíjon, hiszen mindkét pilótája pontot szerzett, így a szebb időket is látott brit istálló megelőzte az Alfa Romeót a konstruktőrök versenyében. A svájci-olasz gárda azonban visszavágásra készül.

Elképesztő pletyka: Lance Stroll a Mercedesnél?

Lewis Hamilton július elején hosszabbított két évet a Mercedesnél, és ezután mindenki arra számított, hogy a német csapatnál hamarosan bejelentik George Russell érkezését is Valtteri Bottas helyére. De ez egyelőre nem történt meg, ami vad pletykákat indított el.

Rossz hír a kis Schuminak: még egy év a Haas csapatnál

A Ferrari azt szeretné, ha tehetséges fiataljai jövőre még nyugton maradnának a helyükön, és nem váltanának csapatot. Ez Mick Schumachernek talán nem a legjobb hír, míg Giovinazzi fellélegezhet.

Tsunoda nehezebb helyzetben lenne, mint Mick Schumacher?

Yuki Tsunoda az idei szezon három újonca közül messze a legkiemelkedőbben teljesít, ha csak a megszerzett pontokat nézzük. Az AlphaTauri japán pilótájának persze könnyű, hiszen a másik két kezdő – Schumacher és Mazepin – a versenyképtelen Haasban küszködik.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!